Kantar Millward Brown kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Kantar Millward Brown

Vizsgálták a fiatalok mesterséges intelligenciához való hozzáállását

Az Y és a Z generáció az okostelefonok kamerájában tartja a leghasznosabbnak a mesterséges intelligenciát, de nem feltétlenül szeretné, ha az magától generálna tartalmat a közösségi médiába. A Honor hat európai országban elvégzett kutatásából az is kiderül, hogy az önvezető autók iránt a megkérdezettek közül a magyar fiatalok lelkesednek a leginkább.

2018. november 27. 15:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59